“Mert vár, csudajó buli vár rád, Csupa pezsgő durranás, Ez a mai nap kicsit más, Angyalbőrben minden kicsit más!”
Bizonyára sokakban ébreszt nosztalgikus emlékeket ezeknek a soroknak a felidézése. A mai napig az egyik legjobb magyar gyártású sorozatnak tartják az 1988-ban forgatott, majd először 1990-91-ben bemutatott Angyalbőrben című 13 részes tévéfilmsorozatot. A film főcímzenéje az akkoriban fénykorát élő Moho Sapiens együttes keze munkáját dicséri. Még ha az egykori sikerbanda az évek távolából feledésbe is merült, frontemberének, Szomor Györgynek a neve a mai napig aktívan él a köztudatban. A kilencvenes évek közepétől kezdődően, napjainkra az egyik meghatározó alakjává vált a magyar musicaljátszásnak. Mind az általa megformált karakterek, mind a fejében megszületett dallamok és strófák örökre belevésték nevét a zenetörténetbe.
Annak idején a Moho Sapiens együttes frontembereként ismerhettek meg az emberek. Hogyan indult a zenekar élete, és milyen jelentősebb állomások voltak a működése során?
– A Moho Sapiens 1987 februárjában alakult. Nagyjából hét hónapig tartó próbaidőszak után elindultunk a Csillag Születik elnevezésű tehetségkutató versenyen, amelyen pop kategóriában első helyezést értünk el. Bár, a megmérettetés után a zenekar tagjai lecserélődtek, a következő évben szintén döntősök lettünk a Siófoki Interpop Fesztiválon, majd rengeteg felvételt készítettünk a Magyar Rádióban. Az igazi elismerés az volt, amikor 1989-ben átvehettük az Emerton-díjat. A díjátadón ismerkedtünk meg Szikora Róberttel, aki tulajdonképpen egyfajta közvetítő szerepet vállalt a kezdetekben. Ugyanis átadta a demokazettánkat Gát György producernek, aki azonnal szerződtetett bennünket az akkor készülő Angyalbőrben című tv-sorozat zenéjének megírására. 1990-ben jelent meg az Angyalok bőr nélkül nevet viselő bakelitlemezünk és kazettánk, majd két évre rá Pali vagyok címmel adtunk ki korongot. Aztán, 1993-ban már szólólemezzel jelentkeztem, ami egy új korszak kezdetét is jelentette. Az együttes szépen csendben visszavonult, én pedig egyre inkább a zenés színjátszás felé fordultam.
Ma már a neved mellett a színész, énekes, zeneszerző, szövegíró megnevezések szerepelnek. Számos magyar musical zenéje és szövege a Te nevedhez fűződik. Hogyan vezetett az utad a rockzenétől a musicalig?
– Mindig is vonzódtam a színházhoz. Körülbelül 16-17 éves lehettem, amikor láttam a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Jézus Krisztus Szupersztárt. Akkor határoztam el, hogy Jézus szerepét egyszer el fogom játszani. Szerencsére ez azóta többször is valóra vált. A kilencvenes évek elején megkeresett Gór Nagy Mária, és felkért a Színitanoda által színpadra vitt Grease című musical egyik főszerepére. A Thália Színházban játszottuk, több mint háromszáz alkalommal. Mondhatni, beszippantott a színház világa, hiszen ezután rengeteg darab és szerep követte egymást.
Nyilván lehetetlen lenne sorra venni minden darabot, amelynek színlapján valamilyen vonatkozásban olvasható a neved. Ezért arra kérlek, említs néhányat, amelyek a többinél jelentősebbek voltak számodra a karriered során.
– Talán, amelyiket első helyre sorolnám, az a Jézus Krisztus Szupersztár. Azzal, hogy szerepelhettem benne, régi álmom vált valóra. Játszottam Júdást és Jézust is, különböző feldolgozásokban, más és más társulattal. Úgy gondolom, hogy ez a darab a legjobban sikerült musicalek közé tartozik, nem csak zeneileg, de minden szempontból.
Aztán, az Elisabethben Rudolf szerepe is közel állt a szívemhez. A szegedi ősbemutató után sokáig játszottam az Operettszínházban. Ide sorolnám Christian Schittenhelm Da Vinci című musicaljét is, amelyet a párizsi bemutatót követően a Békés Megyei Jókai Színház játszhatott először a világon.
Hatalmas élmény volt számomra, amikor az Ilyen az élet című előadás kapcsán megismerhettem személyesen is Charles Aznavour zeneszerzőt, sőt, együtt is dolgozhattam vele. Az ő francia szövegkönyve alapján én írtam a darab magyar szövegét.
Ezek mellett talán a Diótörő és egérkirályt említeném még, amelynek zenéjét és szövegét Valla Attilával és Szurdi Miklóssal közösen szereztük, és egy igazi szeretnivaló családi musical lett.
És akkor eljutottunk az Aidához. Elton John és Tim Rice Aida című musicalje 2007 júliusában debütált Magyarországon, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
– Az Aida igazi közönségsiker lett. A margitszigeti bemutatón jelen voltak a darab jogtulajdonosai is, akik azt állították, hogy szerintük amit itt láttak, a világ legszínvonalasabb Aida-előadása volt. Különböző körülmények miatt azt gondolhatjuk, hogy ezt nem csak udvariasságból mondták. Ezt követően, egy gigaelőadás keretében, több mint 4000 ember láthatta a Syma Sportés Rendezvényközpontban. A csendes hétköznapokat pedig a székesfehérvári színházban éltük. De számos meghívásunk volt a darabbal belföldön és külföldön egyaránt. Előadtuk Békéscsabán, Pécsett, Balatonlellén, a Fővárosi Nagycirkuszban, és Európa egyik legnagyobb szabadtéri színpadán, a Wörthersee-tónál.
Jelenleg láthatja az Aidát valahol a közönség? Milyen tervek vannak a további sorsát illetően?
– Ez egy nagyszabású produkció. Az eredeti előadásban több mint 120 ember fordul meg a színpadon. Nagyon nehéz olyan helyszínt találni, amely rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek szükségesek ennek a darabnak a színpadra állításához. Mindenképpen szeretnénk, ha az Aida tovább élne, ezért megpróbálunk kompromisszumos lehetőségeket keresni, hogyan lehetne a rendelkezésre álló körülmények között is magas szintű produkciót létrehozni.
Nyáron hatalmas sikerrel mutatták be az Egy bohém rapszódiája című Queen-musicalt. Mit lehet tudni a születésének körülményeiről?
– Mivel egy rendkívül ismert zenekarról van szó, hatalmas felelősség volt a vállunkon. A magyar szövegeket Miklós Tibor írta, és ez volt az első alkalom, hogy a Queen-dalok idegen nyelvre való lefordítására engedélyt adtak ki a jogtulajdonosok. Eleinte szokatlan volt, de aztán magunk is meglepődtünk rajta, milyen jó a saját nyelvünkön énekelni ezeket a népszerű dalokat. A közönség is szeretettel fogadta, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Készítettünk belőle egy dupla CD-t, amelyen 22 Queen-nóta hallható magyar nyelven. Több hónapig tartottak a stúdiómunkálatok, hiszen egy rendkívül összetett zenei anyaggal, bonyolult vokálokkal megtűzdelt dalokkal kellett dolgoznunk. Azt gondolom, hogy mind szakmailag, mind emberileg egy olyan csapat jött össze, akikkel nagy öröm volt együtt dolgozni, és szerintem ez meglátszott a produkción is. Több meghívásunk is van vidéken és Budapesten egyaránt. Jövő nyáron pedig a Margitszigeten lesz ismét egy hatalmas buli.
December 6-án Te leszel az egyik fellépője a MusicalPlusz Mikulásnapi előadásának a kőbányai Pataky Művelődési Központban. Jártál- e már azon a rendezvényen, és ha igen, milyen tapasztalataid, benyomásaid vannak? Szerinted miben rejlik a produkció sikeressége, hiszen már 2005 óta tölti meg kéthavonta csordultig a Pataky nézőterét?
– Hál’ istennek, többször voltam. Nagyon szívesen járok oda fellépni. Mindig jó látni azokat a kollégákat, akikkel egyébként ritkábban találkozna az ember. Ezeken a délutánokon lehetőségünk nyílik arra, hogy olyan partnerekkel léphessünk együtt színpadra, akikkel régebben sokat szerepeltünk együtt, de azóta elsodort bennünket egymástól az élet. Az pedig különösen izgalmas, ha olyan dalt adhatunk elő, ami még soha nem volt abban a formában hallható. Minden egyes előadás baráti légkörben telik, a közönség is mondhatni azt, hogy egy baráti társaság. Nagyon sok embert ismerek már meg, és jó látni őket ezeken a délutánokon újra és újra.
A sikerességének az egyik alapja szerintem az lehet, hogy a szervezők olyan környezetet, olyan hangulatot teremtenek, amiben jó működni. Megvannak a szabályok, amelyeket mindenki betart, de ezen belül nincsenek olyasfajta kötöttségek, amelyek görcsössé tehetik az előadót, és ezáltal a produkciót is. Van egyfajta szabadsága az embernek, amit egy művész nagyon szokott élvezni, és ha ezt megélheti, akkor olyan pluszteljesítményt képes nyújtani, ami más helyzetekben nem jönne elő.
Hol találkozhatnak még veled mostanában az emberek?
– December 28-án a Jézus Krisztus Szupersztár oratorikus jellegű változatát mutatjuk be a Stefánia Kulturális Központban, ami úgy gondolom, egy igazi karácsonyi élmény lesz.
Budai Klára
(az interjú megjelent: Budapesti Újság City, 2009. 11. 27.)