Számodra mit jelent a színház, a színész hivatás? Hogyan éled meg az ismertséget, a folyamatos rivaldafényt és azt, hogy estéről estére – a pillanatnyi lelkiállapottól, erőnléttől függetlenül – a maximumot várja tőled a közönség és a munkaadóid?
– A színház az életem. Van mikor könnyebb, sikeresebb, örömet okoz, és van mikor nehezebb, küzdelmesebb, fárasztóbb. Olyan, mint bármelyik más hivatás. A rivaldafény, siker, szeretet éppúgy hozzá tartozik, mint ennek ellenkezője. A lényeg, az egyensúly, hogy egyik se befolyásoljon túlságosan, és tudjak megmaradni a magam értékrendje szerinti helyes úton. A közönség azért fizet, hogy a legjobbat kapja, ha ezt sikerül megadnom, akkor eljön egy következő előadásomra, esetleg jobban odafigyel a munkásságomra. Ez számomra a legjobb visszajelzés, és az amiért érdemes ezt csinálnom.
Mennyire vagy magaddal szigorú, hogy viseled, ha hibázol?
– Igyekszem a tőlem telhető legjobban végezni a munkám, felkészülök arra amit elvállalok, de persze a hibázás lehetősége mindig fennáll.
Miben méred a sikert, mit jelent a siker szó számodra?
– A közönség részéről fontos a visszajelzés, de ezeket tudni kell a helyén kezelni, akár negatív, akár pozitív. A szakma oldaláról a sikert számomra az jelenti, ha az egyik munkám alapján kapok egy újabbat, mert ez azt jelenti, hogy szükség van arra, amit csinálok.
Gyerekkorodban milyen életről, milyen hivatásról álmodoztál? Mennyire sikerült azt megvalósítani? Mi lennél, ha nem színész?
– Mindig is a zenével szerettem foglalkozni, hangszeres zenével kezdtem, de sokáig nem gondoltam arra, hogy ebből éljek. Aztán mikor a konzervatóriumba felvettek ének szakra, akkor kezdett érlelődni bennem, hogy talán ez lesz az én utam. A zeneakadémiai évek alatt pedig, (amikor már színházakban is kaptam feladatokat), valahogy maguktól alakultak úgy a dolgok, hogy erre a pályára kerültem. Nem tudom, mi lennék, ha nem ez, bár a diplomám szerint, akár énektanár is lehetnék.
Mit szóltak a szüleid a pályaválasztásodhoz?
– Mindig támogattak, az opera, és a rádió gyerekkórusába édesanyám vitt el, pedig akkor még 12 évesen nem nagyon érdekelt a dolog.
Melyik darab volt életed elsője és hol?
– A konziban másodikos voltam, amikor Acél Andris kórust toborzott a Magyar Színház Godspell előadásába. Akkor még a zenekari árokból erősítettük a színpadon játszó színészeket. Ebből az előadásból legalább 150-ben szerepeltem, sok akkori, és azóta naggyá vált színészt, színésznőt figyeltem, és igyekeztem ellesni tőlük amit lehetett. Majd ezt követte még az Ódry színpadon az éppen aktuális vizsgaelőadásokban való közreműködés, statisztálás. Itt már a színpadon is énekeltünk, játszottunk. Emlékezetes volt pl. az akkori végzős Csengeri Atti, Weil Robi, Baráth Atti, Barabás Kis Zoli, stb osztály Fra Diavolo című vígopera előadása, vagy akár a későbbi Buch Tibi, Tunyogi Berni, Kiss Zoli, Homonnay Zsolti, Pintér Tenya stb. osztály Koldusopera előadása. A rendező Szinetár Miklós Tanár Úr volt, aki mindig szeretettel, türelemmel bánt velünk, ezért nagyon hálás vagyok neki.
Mit éreztél a legelső színpadra lépésedkor?
– Természetesen nagyon izgultam, de a gyerekkórusban, és a konzis vizsgák alkalmával már többször álltam színpadon, közönség előtt, úgyhogy ez a része nem volt ismeretlen számomra.
Van-e példaképed?
– Nincs, inkább vannak emberek, akiket bizonyos szerepekben jobban szeretek.
Eddigi pályád során melyik volt az a darab vagy szerep, amelyikből – akár szakmailag, akár emberileg a legtöbbet tudtál tanulni?
– Minden szerep más, így mindegyikből lehet tanulni emberileg, szakmailag. Akár főszerepről, akár mellékszerepről van szó.
Melyik szereped hatott rád legerőteljesebben lelkileg, érzelmileg?
– A JKSZ, Jézusa Miskolcon, majd 10 évvel később Szolnokon is nagy próbatétel volt fizikailag, és lelkileg is, de kétségtelenül az egyik legmeghatározóbb szerep az életemben.
Ha az eddigi alakításaidból egyet választani kéne, melyikre mondanád azt, hogy az számodra álomszerep volt és miért?
– Több ilyen is volt. A Jézus, ami az első ilyen nagy szerepem volt, aztán az Evita-ból Che Guevara, amit először németül játszottam a Rock Színházzal utazva Németországban, majd Miskolcon, és pár éve Zalaegerszegen, Raoul a Fantom-ból, Percy a Vörös Pimpernelből, Krolock a Vámpírok Báljából, és a rengeteg operett szerep, a Denevér, Marica Grófnő, Csárdáskirálynő, Lili Bárónő, Luxemburg Grófja, Mágnás Miska stb.
Melyik már műsorról levett darabot hoznád vissza, ha tehetnéd, amiben régen is játszottál vagy játszanál?
– A Vörös Pimpernelt. Azt szerintem még sokszor sok helyen lehetne játszani. Igényes a zene, jó a rendezés, (Molnár Laci) és a közönség is szerette.
Van-e olyan szerep, amit még nem játszhattál el, de nagyon szeretnél?
– A Nyomorultakból Jean Valjean, és a Fantom. Ezt a kettőt még szívesen eljátszanám.
Milyen típusú karakterek vonzanak, melyek igazán izgalmasak számodra?
– Eddig általában a hős szerelmes, vagy a tipikus bonviván szerepek találtak meg. Most, hogy már kiöregszem ebből a szerepkörből, remélem, hogy az összetettebb karakter szerepekben is kipróbálhatom magam.
Hogyan tanulsz a legkönnyebben?
– Sehogy. Nekem a szövegeket be kell vágnom, nem tudok próba közben rögzíteni. Hirtelen beugrásokat sem vállalnék, mert nagyon szöveg parás vagyok.
Nagyszínpadon vagy kamaraszínházban szeretsz-e jobban játszani?
– Az mindegy, ha jó a feladat.
Hogyan értékeled eddigi pályafutásodat? Teljes mértékben elégedett vagy annak alakulásával, vagy van benned hiányérzet valamivel kapcsolatban?
– Vegyesen. Nagyon sok jó szerepet játszhattam eddig, és úgy érzem, sokaknak szereztem örömet egy-egy alakításommal. Ugyanakkor kaptam pofonokat is, kimaradtak olyan lehetőségek az életemből, amiket szívesen csináltam volna, de valamiért nem én kaptam lehetőséget. De ezzel szerintem az életben mindenki így van.
Ki a legnagyobb kritikusod? Kinek a véleménye számít neked igazán?
– Én általában minden véleményt igyekszem figyelembe venni, akár pozitív, akár negatív, és ezek összességéből levonni a számomra hasznos konzekvenciákat.
A mindennapok során döntéseidben főként az érzelmeid vezérelnek vagy inkább a racionalitás jellemző rád?
– Szerintem egyik nem megy a másik nélkül, legfeljebb az arányok változhatnak, akár napról napra is.
Milyen beteljesületlen álmaid, vágyaid vannak még? Egyáltalán, álmodozó típus vagy?
– Persze, az álmok, vágyak visznek előre, a kitűzött célok elérése a legfőbb motiváció. Vannak kis napi célok, és hosszútávú tervek. Ezekért küzdök nap mint nap. De ezek mind egy célt szolgálnak: a kiegyensúlyozott boldogság harmonikus életre való törekvést.
Melyik volt a legemlékezetesebb színpadi bakid?
– Az még Miskolcon, a Jézus egyik előadásán történt, amikor az előadás végén a kereszten Jézus azt mondja: Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet Majd meghal. Ekkor nekem azt sikerült mondanom, hogy Atyám! Életem halálom kezedbe ajánlom Előadás előtt a büfében valahogy a Süsüről volt szó, és ez a mondat abban hangzik el elég sokszor. Nekem, valahogy ez jött akkor a számra, és hát a legnagyobb drámát aznap este befordulva az egész színpad remegve sírta végig.
Mi az eddigi legjobb vagy legviccesebb emlék a MusicalPlusz fellépéseiből?
– Vicceset nem tudnék mondani, de amit nagyon szeretek benne, hogy olyan nagyszerű kollégákkal találkozhatok, akiket esetenként csak évente 1-2 alkalommal látok, és ilyenkor nagyon jó, hogy úgy tudunk egymással beszélgetni, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára.
Ki az, akivel még nem énekeltél itt együtt, de szeretnél?
– Bárkivel, bármikor nagyon szívesen, bármit ami jól áll nekünk.
Milyen zenét hallgatsz szívesen?
– A nyugtató hangszeres, énekes smooth jazz-t szeretem.
Melyik az a dal, amitől mindig felvidulsz?
– Nincs ilyen, ez is hangulat függő.
Van-e olyan könyv, vers vagy idézet, ami nagy hatással volt rád?
– Persze. Az összes szövegkönyv ilyen.
Van-e hobbid?
– A zenehallgatás. Elég komoly hi-fi berendezésem van, azzal szeretek szöszmötölni, fejlesztgetni, hogy még jobb legyen.
Milyen lenne egy tökéletes napod?
– Ami után elégedetten, boldogan fekszem le.
(szerző: MusicalPlusz, készült: 2020. 04. 17.)