Interjúk



Bot Gábor Dolhai Attila Egyházi Géza
Földes Tamás Gallusz Nikolett Mahó Andrea
Serbán Attila Stróbel Dóra Szomor György

Serbán Attila húszezer forinttal a zsebében, egyetlen kofferrel érkezett Magyarországra 1997-ben a kárpátaljai Beregszászról, hogy megvalósítsa álmait. A fiatal táncos a család és barátok támasza, ismerősök segítsége nélkül, teljesen egyedül érkezett az anyaországba, csak önmagára és a tehetségére számíthatott. Az évek során a kitűnő táncos elismert musicalszínésszé forrott, s az ország neves színházait bejárva ma a Madách Színház színpadán játszik főszerepet. Serbit, ahogy sokan becézik, hamar megszerette az ország. Világszínvonalú tehetsége mellett szerénységével, közvetlen stílusával rövid idő alatt belopta magát az emberek szívébe.

A napokban jelent meg első CD-je Premier/Musical Tour címmel, amelyen minden egyes dal, legyen az akár musical, akár Queen-nóta, az előadó maximalizmusát hűen tükrözve sajátosan "serbisen" szólal meg. S hogy hogyan sikerült ez a korong? A szakma és a rajongók visszajelzései alapján, egyértelműen ez a válasz: "Még, Serbi! Még!"

Mikor kezdődött a zene iránti vonzódásod?
– Anyu mesélte, hogy gyerekkoromban a nyugalom és a hiperaktivitás egyaránt jellemző volt rám. Gyakran előfordult, hogy elkezdtem futkározni fel-alá az udvaron, felmásztam a fára, leestem, összetörtem magam, máskor pedig ültem a hintában egész nap, és csak énekeltem. Nagyon sok magyar népdalt ismertem. Bár a családban nem foglalkozott senki zenéléssel, nagyon szerették a muzsikát, és amikor iskolát kellett választani, a szüleim a tánc felé kezdtek terelni. A zeneiskolában persze tanultam gitározni, dobolni, és kórusban is énekeltem, de a hangsúly a táncra helyeződött. Ungváron orosz balettmesterek tanítottak, és később, a katonaság alatt is egy profi táncegyüttes tagja voltam, akikkel együtt jártuk a környező országokat.

1997-ben jöttél Magyarországra, hogyan született meg ez a döntés, és hogy kezdődött itt az életed?
– A katonaság után a fejembe vettem, hogy szeretnék magammal valamit kezdeni. Azt mindig is tudtam, hogy az ottani gazdasági helyzet miatt Kárpátalján nem sok lehetőségem lenne arra, hogy sikeres legyek. Mindenképpen az anyaországba akartam jönni, itt szerettem volna élni. Elindultam egyedül. A szüleim kölcsönkértek húszezer forintot, a ruháim egyetlen kofferben elfértek.

Hosszú és kanyargós út vezetett a Madách Színházba. Milyen főbb állomások voltak, amelyek segítették utadat az ismertség felé?
– Amint megérkeztem Magyarországra, Debrecenben, a Csokonai Színházba kopogtattam be azzal, hogy szeretnék próbát táncolni. Eleinte főleg táncban gondolkodtam, mivel azt tanultam. Egy évre szerződtettek. Itt kaptam az első musicalszerepemet: a Hairben Hudot játszottam. Aztán egy barátomtól hallottam, hogy a Rockszínház meghallgatást tart, ezért feljöttem Budapestre. Közel három évig német nyelvterületen turnéztam az Evita című musicallel. Ebben táncosként és backvokalistaként vettem részt. Aztán jött egy meghallgatás a Jézus Krisztus Szupersztárral, leutaztam Békéscsabára, azon is részt vettem, jól sikerült, és akkor megkaptam az első komolyabb szerepemet, Simon szerepét.

Ezt követően szinte folyamatosan kaptad a felkéréseket, a jobbnál jobb szerepeket. Meghívtak a Piccolo Színházba a Rent című musicalbe, ahol Angelt formáltad meg, majd a West Side Storyt és a La Mancha lovagját játszottátok nagy sikerrel egyazon évben.
– 2002-ben megkeresett Konter László igazgató úr a békéscsabai színháztól, hogy a Sztárcsinálók című musicalben a főszerepet nekem szánja. Később még visszavezetett az utam a Musical Színházba is, ahol Simon után Júdást is megformálhattam a Jézus Krisztus Szupersztárban. A fővárosban pedig a mai napig teltházzal játsszák a Budapesti Operettszínház és a Thália Színház közös produkcióját, az Oltári srácokat, amelyben Mark bőrébe bújtam.

A Madách Színházban 2005-ben, a Volt egyszer egy csapat című musicallel kezdődött a pályafutásod. Ezt a Producerek, a Mi vagyunk a musical! és a Macskák című darabok mellékszerepei követték, mígnem 2008-ban a József és a színes szélesvásznú álomkabát című produkcióban tied lett a főszerep.
– Én mindig szabadúszóként dolgoztam, helyhez kötött színházi szerződésem sosem volt, és most sincs. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert csupa olyan szerepet kaptam, amelyekből profitálni lehetett, jól álltak nekem, és mindegyikből ki tudtam hozni a saját mércém szerint a maximumot.

Melyik a kedvenc darabod, amiben játszottál, és melyik a kedvenc karaktered?
– Mindegyik darab és szerep más. Amire nagyon büszke voltam, az a Jézus Krisztus szupersztár soproni előadása volt, ahova Makrai Pali barátom és kollégám helyett ugrottam be Júdás szerepébe. Nem volt lehetőségem próbálni, csupán felvételről tanultam meg a szerepet. Fantasztikus érzés volt! Az egész aréna tele volt, és iszonyatosan jól sikerült az előadás. Szerintem, életemben talán akkor énekeltem a legjobban. Mámorban úszkáltam, fel sem fogtam, hogy mit csinálok. Nagyon szeretem Józsefet is, mert ebben a szerepben egy teljesen más oldalamat mutathattam meg. Mert, valljuk be őszintén, eddig nagyon karakteres, nagyon kemény és nagyon lendületes szerepeket osztottak rám, sokszor homoszexuális karaktereket is eljátszottam (Mark, Angel – a szerk.), amire szintén büszke voltam. Minden egyes darab és minden egyes karakter folyamatosan épített engem az évek alatt, és boldog vagyok, mert mindig akkor kaptam őket, amikor kellett, és ez óriási szerencse.

Aki ismer, azt is tudja rólad, hogy, ha lehet ezt mondani, imádod a Queen zenéjét. Honnan jött ez a rajongás?
– Számomra Freddie Mercury a topénekesek közé tartozik. Felnézek rá, és azt gondolom, hogy az évszázad legnagyobb énekese volt. De nemcsak énekesként, hanem szerzőként is utánozhatatlan. És hozzáteszem, hatalmas nagy bátorság ezekhez a dalokhoz hozzányúlni, bennem is mindig ott van a félsz, amikor Queent énekelek. Én nagyon szeretem, és úgy érzem, a közönség is örömmel fogadja.

Nemrég jelent meg a CD-d Premier/ Musical Tour címmel. Ez számomra azért érdekes, mert a zenés darabokat kedvelő, illetve a musicalrendezvényekre járó emberek régóta ismerik a nevedet. Miért kellett ennyit várni az első lemezedre?
– Ez miattam alakult így. Bár éveken keresztül noszogattak a kollégáim, a barátaim és a családom is, hogy készítsek CD-t, én úgy gondoltam, hogy ameddig nem érzem belül azt, hogy valami különlegeset tudok a közönségnek adni, és megcsinálhatom azt, amit szeretnék, addig nem készítek lemezt. Ez a lemez úgy születhetett meg, hogy megkaptam korlátlanul minden lehetőséget arra, hogy dolgozhassak, és ez szerintem a mai világban kivételes dolog. A kiadóm, a menedzserem mindenben támogatott. Bennem a József után fogalmazódott meg az, hogy most eljutottam egy olyan pontra, hogy itt állok a Madách Színház színpadán, egy főszerepben, és akkor én most csinálok egy anyagot. Ez volt az a pillanat az életemben, amikor azt éreztem, hogy most már talán elértem azt, amit szerettem volna. Mert játszottam én már nagyon sok helyen, sikereim voltak, megismert a szakma és az emberek, de azért a Madách Színházban eljátszani egy főszerepet, az nagyon nagy dolog. Ez egy mérföldkő. Egyre többen szeretnek, kíváncsiak rám. Akkor most én jövök, valamit adnom kell a közönségnek. Nagyjából ez az érzés volt bennem.

Melyik a kedvenc számod a lemezen?
– Nehéz erre válaszolni. Talán a Jekyll és Hyde medley. Nagyon szeretem ezt a musicalt, de nem tudtam eldönteni, hogy melyik dalt tegyem föl a CD-re. Ezért úgy döntöttem, hogy készítek egy medleyt (medley: összefűznek két-három dalt egymás mellé, és hangnembe illesztik őket. – a szerk.). Úgy gondoltam, hogy kezdjük el az I need to know című számmal, amit Magyarországon nem tettek bele az előadásba, és mindeddig nem is készült rá magyar szöveg; folytassuk az Eljött az órával, majd egy kicsit bolondítsuk meg, menjünk át az Edward Hyde című számba, amelyben elég komoly hangok vannak lent a pincében, és utána spékeljük meg a végét talán a darab egyik legszebb és legtöbbet mondó dalával, a Visszaúttal, ami egy utolsó kétségbeesés, és legyen az a vége. Most is kirázott a hideg, annyira szeretem. Egyébként az összes többit nagyon- nagyon szeretem. Csupa-csupa olyan dalt kapott a közönség, ami még nem született meg ilyen formájában. Boldog és büszke vagyok, mert úgy érzem, valóban az az anyag készült el, amit megálmodtam, de a közeljövőben nem tervezek több musicallemezt.

Hatalmas siker volt a Madách Színházban megtartott lemezbemutató koncerted.
– Szerettem volna valami különlegeset adni aznap este a közönségnek, és úgy érzem, hogy ez sikerült. Fantasztikusan éreztem magam, és szerintem a közönség is. Dupla álló taps volt a Madách Színházban. Fantasztikus érzés volt. Majdnem összerogytak a lábaim, amikor ezt megláttam.

Te vagy önmagadnak a legnagyobb kritikusa, vagy vannak mások is, akik figyelmeztetnek, és adsz a véleményükre?
– Kevés ember van, akinek adok a véleményére, mert az emberek nagyon sok esetben nem őszinték, és én azt nem szeretem. Az énektanárom, Oláh Sándor véleménye mindenképpen fontos a számomra. Nagyon képzett és profi operaénekes, nála tanulok már közel fél éve énekelni. Eddig egyáltalán nem jártam énektanárhoz. És nyilván a párom, akivel együtt vagyunk közel tíz éve. Ő színésznő, énekesnő, és neki megvan az a zenei előképzettsége, ami nekem nincs. Azonban én mindig észreveszem a hibáimat, nem nagyon kell figyelmeztetni. Iszonyatosan kritikus vagyok magammal szemben. Néha túlságosan is.

Mondhatni állandó vendége vagy a kéthavonta, a kőbányai Pataky Művelődési Központban megrendezett Musical Plusz délutánoknak. Az ottani közönség igazán szerencsének mondható, hiszen nemritkán olyan produkcióknak is tanúja lehet, amelyet máshol még nem adtál elő nyilvánosság előtt (gondolok itt például a Nessun dorma operaáriára).
– Igen, szinte minden egyes rendezvényen ott vagyok, és a június 21-ei Pluszon is fellépek. Profi a szervezés, nagyon jó a helyszín, és a közönség is elfogadta ezt a kezdeményezést. A művészek örömmel tesznek eleget a felkérésnek, mert mindig telt ház van, és fergeteges hangulat alakul ki ilyenkor, vasárnap délután a Patakyban. Én mindig jól érzem ott magam, és ez nagyon fontos. Ezeknek a fellépéseknek szerintem az a lényege, hogy a közönség mindig kapjon valami újat és különlegeset, ezért én is rendszeresen készülök valami egyedi, új produkcióval. Ilyen volt nemrégiben Puccinitől a Nessun dorma, az újabb- és újabb Queen-dalok, és biztosan azok sem fognak csalódni, akik a júniusi programra váltanak belépőt.

Budai Klára

(az interjú megjelent: Budapesti Újság City, 2009. 04. 24.)